16. Interjú Mándó Milánnal – Mi volt a Minner előtt? +korona tőzsde + vállalkozás ötletek

16. adásunk során Mándó Milánt, a minner.hu alapítóját hívtuk meg podcastünkbe. Milánnal már több interjú is készült (legutóbb pont pár nappal a felvételünk előtt, ahol Dallos Zoli műsorában volt vendég – hallgassátok majd meg azt az adást is, nagyon hasznos volt) éppen ezért olyan témákról szerettünk volna beszélgetni Milánnal, amiről előtte még nem beszélt.

Link az adásunkhoz:

Brókerből vállalkozó

Az egyik ilyen téma volt az, hogy mégis mit csinált a Minner előtt, hogyan lett egy alkalmazott brókerből sikeres vállalkozó

Milán első biznisze egyetem közben volt, amikor is brókerként dolgozott egy cégnél, azonban ezt másfél év után otthagyta és magánbróker lett. Közben elkezdte a saját blogját is a forexsuli.blog.hu oldalt. Késöbb egyébként emiatt is vették fel egy céghez, ahol megtanult ügyfeleket kezelni és mélyebben belelátott a tőzsdébe.

Ezután tőkepiaci függő ügynökként dolgozott tovább, ahol bróker cégekhez közvetített magánúton ügyfeleket. Milán ekkor egész napokat telefonált végig, ami elmondása szerint rengeteget segített abban, hogy később magabiztosan tudjon tárgyalni telefonon az ügyfelekkel.

A válság és a tőzsde

Ezután beszélgettünk kicsit a jelenlegi tőzsde helyzetéről, hogy érdemes-e most befektetni egy olyannak, aki nem ért hozzá.

Milán azt hozta ki a kezdő tőzsdézőknél legnagyobb hibaként, hogy, hogy nem nézik a kezdők magát a részvényt és a vállalkozást, csak az árfolyamok alakulását.

A mostani árfolyam helyzetben az amerikai piac nagyon veszélyes, rengeteg munkanélküli van – vagyis hiába emelkedik vagy esik az árfolyam kiszámíthatatlan a piac. Éppen ezért nagyon-nagyon óvatosan kell bánni jelenleg a befektetésekkel!

Azt ajánlotta, hogy aki kezdő, az ne most akarjon meggazdagodni a tőzsdéből. Azonban ha valaki most akar mindenképp befektetni, az vegye 3 részre a tőkéjét és fektessen be most ⅓-nyi összeget, majd fél év múlva megint ⅓-ot és rá félévre megint ⅓-ot. Ezzel nagyon mellényúlni nem lehet. Így átlagáron van az ember és tud reagálni a későbbi dolgokra is.

Magam csináljam a cégem marketingjét vagy szervezzem ki?

Milán szerint 120.000 Ft-os marketing büdzsé alatt nincs értelme kiszervezni a marketinget. Kezdő vállalkozóknak és cégvezetőknek pedig azt tanácsolta, hogy legalább alapszinten mindenképp érdemes elsajátítani a legfontosabb készségeket, (hirdetéskezelés, weboldal készítés, marketing, pénzügy, stb) mert csak így fogjuk tudni, hogy kiszervezéskor a munka amit más elvégez az jó ez.

Mitől lesz sikeres egy vállalkozás?

Első dolog amiről beszéltünk az a lelkesedés volt. Milán szerint hiába vagy lelkes, nem ettől lesz sikeres a bizniszed. Kutatások alapján az első és legfontosabb, hogy a piacismereted meglegyen! Természetesen az is fontos, hogy lelkesen és lendületesen csináld a bizniszed, de a siker nem ettől fog jönni!

Milán amikor csinált marketinget cégeknek, akkor gyakran volt, hogy beült pl. az adott fodrász ügyfél szalonjába és figyelte a vendégek viselkedését. Amilyen mélyre csak tudott leásott az adott ügyfél piacán, aminek mindig meg is volt az eredménye. Véleménye szerint ez nagyon fontos, csak alapos piackutatással fogod tudni elérni, hogy releváns és sikeres hirdetéseket, posztok, kampányokat készíts.

Ha a marketinget nézzük, akkor a legeslegjobb tippje az volt, hogy folyamatosan költs az emberekre. A marketingben mindig előre költünk és amit most elköltesz marketingre az majd később fog megtérülni. Az is lehet, hogy csak 2-3 hónap múlva. Sajnos a marketingre a mai napig sokan költségként tekintenek és nem befektetésként.

Másik fontos dolog a szociális visszacsatolások, vagyis a vélemények: Minden cégnek szinte kötelezően kellene bekérnie véleményeket. Ez az egyik legjobb eszköz arra, hogy hitelessé tegyük a vállalkozásunkat. Ráadásul a közösségi média elterjedése óta nagyon egyszerűen és könnyen lehet véleményeket beszerezni.

Másfél órányi tömör információ áradat

Rengeteg hasznos információ hangzott el ebben a másfél órában, úgyhogy minden vállalkozónak és vállalkozni vágyónak ajánljuk az adásunkat, ami már elérhető Spotifyon, Soundcloudon, illetve Apple és Google Podcasten is.

Csekkoljátok Milán blogját és akadémiáját is, ahol rengeteg hasznos ingyenes és fizetős tartalmat találtok!

Milán online akadémiája: https://minnerakademia.hu

Minner Üzleti blog: https://minner.hu

Dallos Zoltán által készített interjú Milánnal: https://dalloszoltan.hu/mando-milan-minner

Csatlakozz Fb közösségünkhöz: https://www.facebook.com/groups/126457195460264/

Kövess minket Instagram-on: https://www.instagram.com/elsobizniszem/

Bízd ránk céged marketingjét: https://elsobizniszem.hu/marketingkivitelezes/

Weboldal készítés cégeknek: https://elsobizniszem.hu/weboldal-keszites-vallalkozasoknak/

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE

OLVASD EL EZEKET IS

29. Webshop indítás A-tól Z-ig

adásunkban a webshop indítás kérdéskörét jártuk végig. Beszéltünk az adásunk során: Webshop ötletekről Piackutatásról Termékbeszerzésről Weboldal készítésről Webshop marketingről És igazából mindenről, ami egy webshop

Read More »